Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Az éjszaka gyarmatosítása Szvetelszky Zsuzsanna, www.találjuk-ki.hu, 2006. július, 17. Ahogy a 19. században a túlnépesedés ismeretlen tájak meghódítására sarkallta az amerikai telepeseket, úgy a 20. században a mind komolyabb problémává váló idõszûke arra kényszeríti az embereket, hogy hagyományosan nappali tevékenységeikbõl mind többet halasszanak vagy tervezzenek az éjszakai órákra. Néhány éve Párizsban elhûlve néztem egy belvárosi mulatóhely ajtaján a táblát, miszerint éjfélkor nyit. Az éjszakai gazdaság elsõsorban a nagyvárosi emberek életmódjára épül, és – többek között a közlekedésre, a bevásárlásra, a szórakozásra alapozva – egész kis iparággá fejlõdött. A teendõk, intéznivalók sokasodnak, csakúgy, mint a szabadidõ eltöltésére nyújtott kínálat elemei – mára a huszonegyedik század magyar embere is hozzáfogott az „éjszaka gyarmatosításához”. Az éjszaka gyarmatosításának fogalma Murray Melbin amerikai szociológustól származik: könyvében az éjszakáról mint meghódítatlan területrõl szól, párhuzamot von a tér és az idõ birtokba vétele között. A párhuzam szerint ahogy a 19. században a túlnépesedés ismeretlen tájak meghódítására sarkallta az amerikai telepeseket, úgy a 20. században a mind komolyabb problémává váló idõszûke arra kényszeríti az embereket, hogy hagyományosan nappali tevékenységeikbõl mind többet halasszanak vagy tervezzenek az éjszakai órákra. Beszélhetnénk huszonegyedik századi életritmusról is, melyet a megsokasodott tennivalók kavalkádja diktál, gyorsít. Túl nagy a kínálat, de sok a kötelezõ elem is: edzésre kell járni, zene- és nyelvórára is, és akkor még nem találkozott a gyerek a barátaival. Kimerült kortársaim, a megfáradt harmincasok közül pedig sokan átéjszakázott éveket tudnak maguk mögött. Az élet ritmusa címû KSH-kiadvány több tízezer idõmérlegnapló elemzése alapján mutatja ki, mennyit változott az ébrenlét-alvás periódus az elmúlt másfél évtizedben. A legszembetûnõbb: késõbb megyünk aludni, s az éjszakai baglyok fele a tévé miatt marad ébren. A munkaidõ-struktúra átalakulása miatt mind többen engedhetik meg, hogy hosszas tévézés után késõbb ébredjenek és induljanak munkába, így lényegében permanenssé váltak a közlekedési dugók is, melyek korábban a reggeli órákban, majd késõ délután tetõztek. Nyugat-Európában, elsõsorban a németalföldi országokban elterjedt szokás, hogy munka után a hazatérõ családtagok húszperces, félórás tea- vagy kávészünettel, ejtõzéssel vonnak cezúrát a „kinti” és a „benti” létformák között. Ezzel szemben a magyar ember – fõképp a magyar családanya – fáradtan hazaesve szinte már az ajtóból a mosatlan felé indul, vagy megragadja a porrongyot, attól függõen, hogy éppen mikor melyik otthoni teendõt érzi sürgetõnek. S közben a többiek? Ahány családtag, annyi életritmus folyik össze, kerül átfedésbe vagy épp ütközésbe a kevés, egymásra szánható órában – a családon belüli markáns életritmus-eltérés súlyosabb esetben, ha közös idõnk széttöredezik, akár a család széteséséhez is vezethet. A gyerekek ideje is látványosan apad, az óvodáskor végétõl, a kisiskoláskor elejétõl megkezdõdik a különórák és a velük járó különutak miatti szigorú idõbeosztás. Egyre nehezebb összehozni egy hétvégi kirándulást, hisz minden családtagnak sok egyéb programja van. De olyasmi is elõfordul, hogy egy szülõ lemondja az ismerõse esküvõjén való részvételt, mert gyermekének aznap van a születésnapja – állandóan súlyozni kell, mi mennyire fontos, rövid és hosszú távon egyaránt. A nagyapám nem értené a naptáramat – mondta nekem a minap egy pénzügyi szakember. – Olyasmivel töltöm az idõmet és olyan ritmusban, ami a nagyszüleim számára már felfoghatatlan, és kísérletet sem teszek, hogy elmagyarázzam. Tény: sokféle idõgazdálkodást élünk meg és látunk követendõ vagy akár kerülendõ példaként magunk elõtt: más az egyedül nevelõ szülõé, más az elfoglalt szinglié. Egyre kevésbé éljük meg, hogy a család és a közösség ideje az egyéni életidõnél jóval nagyobb idõtartam, melyet az elõdök tisztelete és az emlékezés tudatosít számunkra és közvetlen környezetünk számára is. Szüleink és nagyszüleink bejáratott „idõmodelljei”, ha elavultnak nem is, de használhatatlannak tûnnek – legalábbis az egzisztenciateremtés és a családalapítás egyre hosszabb és egyre késõbbre tolódó idõszakában. Egyéni idõészlelésünk eseményekhez és történésekhez kötõdik, sosem telik egyformán, s érzékelését meghatározza az életkor, az események jelentõsége és körülményei. Belsõ idõészlelésünket a szocializáció során szerzett tapasztalatokon keresztül alakítjuk ki, úgy viszonyulva az idõhöz, ahogy saját kultúránkban, biológiai és társadalmi szempontok alapján megtanultuk. Felelõs, tudatos idõgazdálkodást is lehet tanulni, akár kicsi kortól… A természetes környezetükben élõ társadalmak a területükön található növény- és állatvilág évszakos ritmusához alkalmazkodtak, míg a modern társadalomban élõ ember élete a munka köré szervezõdik. Az idõ személyes tulajdona, így tervezi életpályáját, amit elvégzendõ feladatok sorává alakít: már nem az elsõ fagy, az aratás kezdete vagy a heringvonulás jelenti a viszonyítási pontokat. Az európai falusi ember idõhasználatát is az évszakok és a termesztett növények tenyészideje befolyásolta: tavasztól õszig a parasztok hajnaltól alkonyatig dolgoztak, vasár- és ünnepnapokon megpihenve, míg õsztõl tavaszig a házban végezhetõ munkák mellett az idõ egy része hétköznapokon is pihenéssel vagy szórakozással telt. A napi rendszeres munkaidõ kialakulása az ipari termeléshez, az urbanizációhoz kötõdik. A városban és az ipartelepen élõ munkások, alkalmazottak életébe beköszöntött a napi rendszeresség: a gyári termelési ciklus évszakoktól és idõjárástól független és tervezhetõ. A kétféle élettér kapcsolatában látszik az idõélmények különbsége: a városiak sokszor falura járnak üdülni, a falusiak ügyintézés végett „mennek fel” a városba – habár a harmadik évezred elejére a modern város kulturális formái, keretei egyre inkább befolyásolják a falusi életmódot is. Egy pár hónapja készült nyugat-európai kutatás szerint (GeoWissen, 2005-36) az átlagos német ember élete során tisztán huszonnégy évet és négy hónapot tölt alvással – vagyis közel egy negyedszázadot (a statisztika az adott tevékenységre kizárólagosan fordított idõt mutatja). Ennél sokkal kevesebbet, hét évet fordít a megélhetésért végzett munkára, ám csaknem ennyit tévézik is: öt és fél esztendõt ül a képernyõ elõtt, míg a sport csak tizenkilenc hónapot vesz el az életébõl. Mozira, színházra, koncertre összesen egy esztendõ jut. Öt éven át étkezik az átlagnémet, de két éven és tíz hónapon át cseverészik, társalog, és huszonkét hónapig tanul, s ebben már a házi feladatok elkészítése is benne van. Az autó két évet és hat hónapot vesz el az életbõl, de ebben nincs benne az a hat hónap, amit közlekedési dugókban ücsörögve töltenek (ücsörgés: a vécén szintén fél év telik el). Kilenc hónapot azokkal az órákkal lehetne kitölteni, míg az ember eljut a munkahelyére, majd onnan hazaér. A statisztikai átlagpolgár két éven és két hónapon át fõz, tizenhat hónapnyit takarít, összesen másfél évet áldoz életébõl a bevásárlásra, s csak feleennyi ideig mos és vasal. Öt hónap jut a lakás csinosítgatására, két hét az imádkozásra. Gyermekével hetedannyit játszik az átlagnémet, mint amennyit a tévé elõtt ül. Viszont a kicsikre kétszer annyi idõ jut, mint a számítógépes játékokra! Hobbyra ezzel szemben negyedévnyit se tud kiszorítani, míg a munkahelyi kávészünet összeadva majdnem két hónap. Ugyanannyit ül kocsmában, mint amennyit különbözõ egyesületi gyûléseken vagy az orvosnál: három hónapot. A szerelmi elõjáték mindössze hat hetet vesz el az életbõl, csókolózásra két hét jut, orgazmusra pedig tizenhat óra. A statisztikából hiányzik egy fontos adat: mennyit szán a tudatos és felelõs idõgazdálkodás kialakítására. Tudomásul kell vennünk: mivel felbomlottak azok a természetes kisközösségek, melyek idõnk – és életünk – tartalmas szabályozásában támogattak, nekünk magunknak kell idõt szánni erre. Mutatja ezt az is, hogy mind felkapottabbak az idõbeosztást oktató hosszabb-rövidebb tanfolyamok, az idõgazdálkodást hatékonyan támogató elektronikus ketyerék. Persze a rájuk valót is meg kell keresni valamikor... A szerzõ kommunikációs szakértõ, az ELTE BTK Informatikai Intézetének oktatója. Szvetelszky Zsuzsanna Az éjszaka gyarmatosítása, www.találjuk-ki.hu, 2006. július, 17.